Beharangozó 2023. október 27., péntek

"Erős bennünk a győzni akarás"

Az OTP Bank Liga 11., azaz az első kör utolsó fordulójában, Székesfehérvárott játszik a Diósgyőr. A találkozó előtt Kuznyecov Szergej vezetőedzővel beszélgettünk.

"Erős bennünk a győzni akarás"


A legutóbbi fordulóban a listavezető FTC-t fogadta a DVTK, és egy szoros mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett.

- A múlt héten egy erős ellenféllel találkoztunk, de ezek a mérkőzések segítik elő a csapat fejlődését - tekintett vissza Kuznyecov Szergej. - Láttunk jó dolgokat és rosszakat, sajnáljuk, hogy nem tudtunk pontot, pontokat szerezni, ugyanakkor úgy vélem, előre léptünk, és a következő meccseken jönni fognak a győzelmek is. A csapat egyre jobban játszik, de két meccse nem szereztünk pontot, ám nyilvánvaló, hogy a profi labdarúgást eredményre játsszák, így nem lehetünk elégedettek. Most már a pontok is kellenek.

Az elmúlt egy évben, mióta Kuznyecov Szergej irányítja a DVTK-t igyekszik egy stabil kezdőcsapatot kialakítani. Ehhez képest a kapusposzton az utóbbi időben felváltva véd Karlo Sentić és Artem Odyntsov. És a keret tagja Branislav Danilović is, aki 2019 óta már sokszor bizonyította, hogy lehet rá számítani.

- Mindig az edzéseken és a mérkőzéseken mutatott teljesítmény dönt arról, hogy ki kerül a kezdőcsapatba, és ez igaz a kapusokra is - árulta el a vezetőedző. - A modern labdarúgásban egy kapus a lövések és fejesek védésén túl a támadásépítésben is fontos szerepet kap, ez is figyelembe kell venni a döntéskor. Ezen kívül fontos, hogy a pontrúgásoknál is magabiztosan jöjjön ki a kapusunk.

Szombaton délután Székesfehérvárott lép pályára a DVTK, az ellenfél a 8. helyezett, a Diósgyőrnél 5 ponttal kevesebbet gyűjtő Fehérvár FC lesz.

- Az OTP Bank Liga küzdelmeire - különösen az idei kiírásban - az a jellemző, hogy a csapatok hasonló minőséget képviselnek, így minden megtörténhet akár egy mérkőzésen belül is. Bárki ellen nyerhetsz és veszíthetsz, sok esetben apró részletek döntik el a pontok sorsát - mondta.

Az első 6 fordulóban mindössze egyszer győztek és egyszer játszottak döntetlent a fehérváriak, a legutóbbi 4 meccsen viszont 7 pontot szereztek (2 győzelem, 1 döntetlen - mindhárom hazai pályán), igaz legutóbb Debrecenben kikaptak. (Az ellenfélről itt lehet bővebben olvasni.)

- Hullámzó a Fehérvár teljesítménye, amit a tabellán elfoglalt helyük is alátámaszt, de kétségtelenül minőségi játékosok alkotják a keretüket. Gyengén kezdték az idei bajnokságot, de az utóbbi időben stabilizálták a védekezésüket. 5-3-2-es felállásban játszanak, elég mélyen védekeznek, támadásokban, elsősorban az átmenetekben viszont veszélyesek, mert a két támadó jól használja ki az üres területeket - mutatta be az ellenfelet. - Ezen kívül veszélyesek a pontrúgásaik, a második legtöbb gólt szerezték szögletet és szabadrúgást követően. És távolról is jól lőnek, ami különösen veszélyes az ősziesre forduló esős időben, erre is figyelni kell a várhatóan nedves pályán. Ezúttal is fontos lesz, hogy ki szerzi meg az első gólt, mert utána az fogja irányítani a játékot.

Az első kör utolsó fordulója következik, a DVTK 10 mérkőzés alatt 16 pontot szerzett (5 győzelem, 1 döntetlen). Hogyan lehet ezt gyarapítani? - kérdeztük végezetül.

- Elsősorban a saját játékunkkal foglalkozunk, de figyelünk az ellenfélre is abban a tekintetben, hogy hol vannak a gyenge pontjaik, és igyekszünk azt nyomás alá helyezni. Biztosan a maximumot adják ki magukból, ezért nekünk is ki kell domborítani az saját erősségeinket, amivel reményeim szerint sikeresek leszünk, és nyerünk. Egy biztos, a három pontért utazunk Székesfehérvárra, erős bennünk a győzni akarás - válaszolt Kuznyecov Szergej.