Beharangozó 2023. február 19., vasárnap

Visszatérni a korábbi játékhoz

A listavezető DVTK-ra egy komoly csata vár a harmadik PMFC ellen hétfő este, ahol tovább növelheti kilencpontos előnyét. A Merkantil Bank Liga 24. fordulójának rangadója előtt Kuznyecov Szergej vezetőedzővel beszélgettünk.

Visszatérni a korábbi játékhoz


A DVTK összes idei mérkőzését megnyerte, és még gólt sem kapott. Legutóbb Ajkán is nyert, igaz a megszokotthoz képest ezúttal másként nézett ki a játék képe.

- El kell ismerni, hogy az ellenfél nagy nyomást helyezett ránk, de a srácok mindent megtettek a győzelemért - idézte fel Kuznyecov Szergej. - Ugyanakkor az is igaz, hogy nem minden úgy sikerült ezen a meccsen, ahogy elterveztünk, aminek okait azóta kielemeztük. Többet kellett volna a labdát birtokolni, hogy fáradjon el az ellenfél. Ehelyett belementünk egy olyan játékba, ahol igyekeztünk gyorsan befejezni a támadásokat. A védekezés ugyan ezúttal is rendben volt, de azt szeretném, ha a játék minden elemében jók legyünk.

A PMFC jelenleg a tabella 3. helyén áll 43 ponttal, amit 11 győztes és 10 döntetlenre adott mérkőzésen gyűjtött össze. És a mezőnyben a legkevesebb, mindössze két vereséget szenvedtek. (Az ellenfélről itt lehet bővebben olvasni.)

- Egy feljutásért küzdő, komoly csapattal találkozunk hétfő este - szögezte le a DVTK vezetőedzője. - Kemény mérkőzés vár ránk, hiszen elég csak a tabellára pillantani, ahol egyből kiderül, hogy a pécsiek kapták a legkevesebb gólt, 23 meccsen 15-öt. Stabilan védekeznek, és ebből próbálnak gyors kontrákat vezetni, illetve pontrúgásból veszélyeztetni. Amennyiben meg tudjuk valósítani, amit elterveztünk, akkor jó mérkőzést fogunk játszani, és az eredmény számunkra lesz kedvező.

A diósgyőri szakmai stáb dolgát nehezíti, hogy a stabil alapembernek számító középső védő, Szatmári Csaba Ajkán begyűjtötte ötödik sárga lapját, és az ezért járó automatikus eltiltás miatt nem játszhat hétfő este.

- A keretben még két jó középső védő található. Szatmári Csabát Viczián Ádám és Szűcs Kornél is pótolhatja, a teljesítményüket ebből a szempontból is figyeltük az egész héten. Az biztos, nem egyszerű a döntés - tette hozzá.

A DVTK a legutóbbi két mérkőzését egyaránt 1-0-ra nyerte meg. Következhet a PMFC elleni is egy újabb hasonló győzelem, különös tekintettel a már említett jól záró pécsi védelemre?

- A fociban minden előfordulhat, akár ilyen eredmény is - mondta. - Azonban mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ennél magabiztosabb győzelmet arassunk. Ez a kötelességünk, mert hazai pályán, hazai közönség előtt játszunk. Ezúttal is sok szeretettel várjuk a szurkolóinkat a mérkőzésre, mert minél többen lesznek, annál nagyobb segítséget nyújt a lelátóról érkező energia a csapatnak. És minél jobban megtelnek a lelátók, annál könnyebb lesz teljes fordulatszámon kezdeni ezt a nagyon fontos mérkőzést.

A DVTK 9 ponttal vezet a harmadik, már nem feljutó helyen álló PMFC ellen, és ez a különbség 12 pontra növelhető, ami valójában 13, hiszen az egyenlő pontszám esetén a győzelmek száma rangsorol, aminek terén kiválóan áll a Diósgyőr.

- Számunkra most az a legfontosabb feladat, hogy visszatérjünk ahhoz a játékhoz, amit az idei első fordulóban mutattunk be: a jó védekezés mellett sok helyzetet szeretnénk kialakítani, sok gólt lőni. És ha ezt megvalósítjuk, akkor biztosan jó mérkőzést játszunk, és nyerni fogunk - zárta gondolatait Kuznyezov Szergej.