Beharangozó 2020. július 21., kedd

DVTK - DVTK tartalék 6-0 (2-0)

Kedden délután felkészülési mérkőzést játszottak a DVTK felnőtt és tartalék csapatainak játékosai egymás ellen a klub edzőközpontjában. Az első csapat számára ez volt az első hivatalos nyári edzőmeccs, míg a második csapat jövő hét végén már tétmérkőzést játszik Debrecenben.

DVTK - DVTK tartalék 6-0 (2-0)


Felkészülési mérkőzés

DVTK - DVTK tartalék 6-0 (2-0)

Miskolc, DVTK Edzőközpont. Zárt kapuk mögött. Játékvezető: Szabó Levente (Márkus Tamás, Punyi Gyula)
DVTK I. félidő: Antal - Orosz D., Karan, Szűcs, Vági - Márkvárt, Adukor - Hasani, Molnár, Grozav - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás
DVTK II. félidő: Bukrán - Orosz D., Polgár, Hegedűs, Memolla - Kispál, Iszlai - Korbély, Rui Pedro, Cortés - Dražić. Vezetőedző: Feczkó Tamás
DVTK tartalék: Furik - Nagy Z., Ivánka, Králik P., Nagy Á. - Gönczi, Zsemlye - Csávás, Kecskeméti, Karika - Bartha. Vezetőedző: Zsivoczky Gyula.
DVTK tartalék a 60. perctől: Prokopenkó - Magyar, Ivánka, Dankó, Bencsik - Juhos, Csatári - Králik M., Benkő, Holló - Muhari. Vezetőedző: Zsivoczky Gyula.

Sárga lap: Szűcs K. a 34., Csávás a 46. percben. 
Gólszerző: Ivanovski (1-0) a 34., Ivanovski (2-0) a 45., Kispál (3-0) a 48., Dražić (4-0) az 50., Cortés (5-0) a 74., Dražić (6-0) a 76. percben. 


Kulcspillanatok

34. perc: Márkvárt emelte be a labdát a védők mögé, a leshatárról induló Molnár lekezelte a labdát, majd Ivanovskihoz passzolt, aki Furyk mellett a hálóba lőtt. 1-0
45. perc: A felnőtt csapat szinte teljesen lemásolta az első gólt, ezúttal Molnár-Grozav-Ivanovski volt a sorrend. 2-0
48. perc: Korbély futott el a jobb oldalon, lövésre szánta el magát, de Furyk nagyot védett, a kipattanót Kispál egyből a kapu jobb oldalába lőtte. 3-0
50. perc: Kispál vette észre a bal oldalon futó Cortés-t, kitette neki a labdát, a kolumniai légiós betört a 16-oson belülre, Dražić-hoz passzolt, aki közelről gurított a hálóba. 4-0
74. perc: Szép kényszerítő után Cortés éles szögből, 10 méterről kilőtte a hosszú sarkot. 5-0
76. perc: Korbély jobb oldali beadása pattant fel a védőkön, akik nem tudtak tisztázni, a lepattanót Dražić 10 méterről a léc alá bombázta. 6-0

Vezetőedzői értékelés

Feczkó Tamás: - Minden elismerésem a fiataljainké, hiszen nagyon szervezetten és önfeláldozóan játszottak. Örülök, hogy ennyi helyzetet ki tudtunk alakítani, a végjátékot kell még pontosítanunk. Nagy pozitívum, hogy a 16 esztendős Kispál Tamás góllal tudott bemutatkozni a felnőtt csapatban. Sok sikert kívánok Zsivoczky Gyulának és csapatának, a jövő héten induló bajnokságban!

Zsivoczky Gyula: - Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy az első csapattal szemben léphettünk pályára felkészülési mérkőzésen. Reméljük, hogy segítettük az ő felkészülésüket, de nekünk is nagyon jól illeszkedett a programunkba a találkozó. Augusztus 2-án már bajnoki mérkőzés vár ránk. A védekezésünk egyre jobban összeáll, szervezettek és kompaktak vagyunk. A labdaszerzés utáni támadójátékban kell javulnunk. Ha ezt sikerül csiszolni, úgy gondolom, hogy tisztességesen helyt tudunk majd állni a bajnokságban. Sok sikert kívánok Feczkó Tamásnak és az első csapatnak!

A DVTK programja

2020. július 13-15., hétfő-szerda (DVTK Medical)
orvosi vizsgálatok és fizikai állapotfelmérés

2020. július 16., csütörtök (DVTK Edzőközpont)
első pályaedzés

2020. július 21., kedd (DVTK Edzőközpont)
17:00 DVTK - DVTK tartalék (NB III.) 6-0 (2-0)

2020. július 25., szombat  (DVTK Stadion)
18:00 DVTK - FC Košice (Szlovákia, 2. osztály)

2020. augusztus 1., szombat (Szusza Ferenc Stadion)
15:00 Újpest FC - DVTK

2020. augusztus 5-8., szerda-szombat (Üllő)
Edzőtábor

2020. augusztus 8., szombat (Üllő)
11:00 Budafoki MTE - DVTK
13:00 Paksi FC - DVTK

OTP Bank Liga 1. forduló

2020. augusztus 15., szombat 
DVTK - Mezőkövesd Zsóry FC