Beharangozó 2020. szeptember 10., csütörtök

Az 56. DVTK - Honvéd mérkőzés következik

A DVTK 55 alkalommal fogadta a Honvédet az élvonalban, a mai napig 20 diósgyőri győzelem, 16 döntetlen és 19 vendégsiker született. Az előző bajnokságban 2-1-re a piros-fehérek nyertek Diósgyőrben, míg legutóbb 4-0-ra győzött idegenben a DVTK. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Az 56. DVTK - Honvéd mérkőzés következik


Egymás ellen

A Kispest először 1941. április 27-én látogatott Diósgyőrbe bajnoki mérkőzésen. A mieinket Csapkay Károly a Gáspár - Bohus, Felföldi, Kalocsay, Soós, Barta, Füzér, Berecz, Fazekas, Barna, Turbéki összeállításban küldte pályára. Csapatunk nem tudott gólt lőni nagy nevű ellenfelének, akik azonban kétszer is betaláltak Gáspár kapujába, így vereséget szenvedtünk az első mérkőzésen.

1943. december 8-án a klub 100. élvonalbeli mérkőzésén fogadta a kispestieket. A DiMÁVAG-ot Tomecskó József irányította, aki így állította össze a csapatot: Károlyi - Bohus, Felföldi, Krucsai, Soós, Keszthelyi, Suhai, Pribelszky, Füzér, Fazekas, Turbéki.
A vendég fővárosiak kezdték jobban a mérkőzést, Mészáros góljával már a 24. percben vezetéshez jutottak, de a szünetig Turbéki és Pribelszky góljával megfordította az állást a Diósgyőr. A szünet után két perccel az élete második élvonalbeli mérkőzését játszó Puskás Ferenc megszerezte első NB I-es gólját: Károlyi hárította Mészáros lövését, a labda azonban felfelé pattant és Puskás fejelte azt a kapuba, 2-2-re módosítva az állást.
A hallatlanul izgalmas mérkőzést a mieink Fazekas 62. percben szerzett győztes találatával végül megnyerték és először diadalmaskodtak a Honvéd felett. Nagyszerű erőnléttel érte el ezt a győzelmet a diósgyőri gárda. Minden játékos igyekezett tudása legjavát adni - írta a korabeli újság.

A következő két évtizedben mindössze egyszer sikerült győzni, 1966-ban húszezer néző előtt Preiner Kálmán Tamás - Werner, Szigeti, Kiss L., Gál, Szucsányi, Szamek, Kovács I., Sikora, Hajas, Vass összetételű csapata Werner Gyula és Szamek Ferenc góljaival 2-0-ra győzött.

A Diósgyőri aranycsapat sorra aratta sikereket a Honvéd ellen, a hetvenes években 5 győzelem, 4 döntetlen a mérleg mindössze egyetlen vereség mellett.

A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején vagy nem találkozott a két együttes az élvonalban, vagy a Honvéd érvényesítette a papírformát.

Ezt követően újra fordult a kocka, az kilencvenes évek második felétől máig 11 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség a hazai mérlegünk.

1997. július 20-án a frissen feljutott Diósgyőr a Kispest-Honvéd ellen kezdte a bajnokságot. A Tornyi Barnabás edzette DFC a Rácz - Földvári, Téger (Farkas J.), Kovács T. - Ternován, Kiser, Buliga, Farkas A., Kákóczki (Ruskó) - Jakab, Kulcsár (Domokos) összeállításban 5-1-re ütötte ki a vendégeket, a gólokon testvériesen osztozott meg Jakab Csaba, Relu Buliga, Téger István, Kákóczki István és Kiser László.


2005. április 3-án sikerült megismételni a legnagyobb gólarányú győzelmünket. Ismét újoncok voltunk és ismét 5-öt rúgtunk a Honvédnak. Gálhidi György az Urai - Katona, Gáspár, Máté, Dianu - Mogyoródi (Halgas), Sipeki, Hompoth (Müller), Virág - Egressy, Siminic (Vitelki) összeállítású csapattal áll fel. Sipeki István duplázott, de betalált Gáspár József, Marius Siminic és Egressy Gábor is.


2006. november 18-án i győzelemnek örülhetett Miskolcon a 4500 hazai néző. Csank János a Szalma - Katona, Mogyorósi, (Rubint), Elek, Farkas V. - Vitelki, Szögedi, Sipeki (Faggyas), Foxi - Binder (Simon), Douva csapatnak szavazott bizalmat. A Benjamin kiállítása miatt a 40. perctől emberelőnyben játszó DVTK Farkas Viktor és Halidou Douva góljával elhúzott két gólra, Schindler 74. percben szerzett gólja csak a szépítésre volt elég, a Diósgyőr magabiztosan szerezte meg a három pontot.

A visszajutást követően sorozatban ötször győzött a DVTK a Honvéd ellen hazai pályán.

A a 2012/2013-es bajnokságban Tisza Tibor duplájával 2-1-es győzelmet arattunk a kispestiek felett. Szentes Lázár csapata a Rakaczki - Vági, Raković (Vadász, 46.), Nagy T., Frizoni - Takács P. (Gohér, 88.), Abdouraman - Bacsa, Sekour, Luque (Seydi, 60.) - Tisza összeállításban aratott sikert.

2012. december elején Jeff Silva, Gohér Gergő és Bacsa Patrik góljával 3-1-re győztünk a fővárosiak ellen, azonban a sikert beárnyékolta Csirszki Martin súlyos sérülése.


A 2013/2014-es idényben Nikházi Márk és Bacsa Patrik góljával 2-0 arányban nyertük meg úgy, hogy Vági András kiállítása miatt csapatunk a 25. perctől emberhátrányban játszott. Szivics Tomiszláv a Radoš - Vági, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Kostić, Nikházi, Barczi (Takács P., 46.) - Tisza (Gosztonyi, 76.), Futács (Bacsa, 59.) összeállítású csapatot küldte pályára.


Az előző bajnokságban is létszámhátrányba került a DVTK, azonban ez alkalommal sem okozott problémát, a hajrában sikerült fordítani és nyerni 2-1-re. Antal Botondot már a 16. percben leküldte Szabó Zsolt játékvezető, és az első félidő végén meg is szerezte a vezetést a vendégcsapat. A második játékrészben azonban előbb a Georges Griffiths lerántásáért megítélt büntetőből Bognár István egyenlített, majd Griffiths passzát Takács Tamás váltotta gólra a 86. percben. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bognár I., Egerszegi, Elek, Barczi (Radoš, 18.) - Bacsa (Takács T., 46.), Griffiths (Grumić, 87.) csapatban találta meg a nyerő alakulatot.


Az OTP Bank Liga 2014/2015-ös kiírásában már háromszor találkoztak a csapatok, ebből kétszer a DVTK volt a pályaválasztó.

Az első találkozón Bacsa Patrik duplájával győzött Egervári Sándor Radoš - Okuka, Lipták, Kovács G., Nemes - Koman (Bognár I., 90+2.), Egerszegi, Elek - Bacsa, Novothny (Griffiths, 58.), Barczi (Tamás, 70.) összeállítású csapata. Az első gól egy szépségdíjas szóló után született, Bacsa vezette keresztbe a labdát a védőfal előtt, majd félfordulatból a hosszú alsó sarokba lőtt. A második előtt Okuka és Bacsa zavarta meg Vernest, akinek a felszabadítását Novothny fülelte le és tette egyből Bacsa elé. A DVTK 9-ese közelről a hálóba pöckölte a labdát. A DVTK lőtt egy harmadik - az ismétlések alapján szabályos gólt Novothny révén -, amit les címén ezúttal sem adtak meg. A folytatásban is több helyzetet alakított ki a DVTK, mégis a Honvéd szépített, azonban a győzelem nem forgott veszélyben.

A második hazai mérkőzés már nem sikerült ilyen jól, megszakadt az öt mérkőzésen keresztül épített veretlenségi széria.

A 2016/2017-es idényben is kétszer játszott a DVTK hazai pályán. Először Diósgyőrben nem sikerült pontot szerezni, a 26. fordulóban, Mezőkövesden viszont a DVTK szerzett vezetést Dejan Karan fejesével az első félidőben. A második játékrészben még jobban játszott a DVTK, és Diego Vela góljával megduplázták az előnyt a piros-fehérek. Bódog Tamás vezetőedző az Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela, Mevoungou, Nono, Fülöp (Ugrai, 46.) - Makrai (Busai, 65.), Novothny (Tucsa, 90+2.) csapatot küldte pályára.

Az OTP Bank Liga 2017/2018 évi kiírásában a pályaválasztói jog felcserélése miatt a 2. körben, a 13. fordulóban játszott a DVTK először hazai pályán, ezúttal Debrecenben a Honvéd ellen. Bódog Tamás szakmai igazgató a Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Forgács - Vela, Busai, Nono (Kocsis, 66.), Ugrai (Óvári, 89.) - Szarka (Bacsa, 66.), Ioannidis csapatot küldte a pályára, és Ugrai Roland góljával a 20. percben vezetést szereztek a piros-fehérek, amit a vendégek még a szünet előtt kiegyenlítettek. A folytatásban mindkét csapat győzelemre játszott, amihez a DVTK járt közelebb, még egy büntető is kimaradt. Azonban a ráadásban ismét dobbant a diósgyőri szív, és az újabb vitathatatlan 11-est Nikolaos Ioannidis értékesítette.

 

A 24. fordulóban az első játékrészben rengeteg helyzetet alakított ki a Diósgyőr, végül Nikolaos Ioannidis góljával megszerezte vezetést a DVTK a Honvéd ellen Debrecenben. A második félidő elején a vendégek egyenlítettek. A folytatásban mindkét csapat győzelemre játszott, de egyik csapat sem tudta megszerezni a döntő gólt. Bódog Tamás csapata ezúttal az Antal - Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás - Vela, Busai, Ugrai (Óvári, 82.), Shestakov (Hasani, 61.) - Bacsa (Szarka, 70.), Ioannidis összeállításban szerepelt.

 

A 2018/2019 évi bajnokságban egyszer találkozott a két csapat Miskolcon, és az első félidőben a Honvéd szerzett vezetést. A második játékrészben Vernes Richárd és a mérkőzésen debütáló Prosser Dániel góljával nagy küzdelemben fordított a DVTK. Fernando Fernández vezetőedző a Bukrán - Polgár, Brković, Tamás M. - Shestakov, Szabó B., Mazalović (Prosser, 54.), Hasani, Juhar - Vernes (Géringer T., 78.), Mihajlović (Bacsa, 90+2.) csapatban találta meg a nyerő összeállítást.

 

Az előző bajnokságban egyszer találkozott a két csapat Miskolcon, a pályaválasztó jog felcserélése miatt rögtön az első kör első mérkőzésén. Az első félidőben két büntetőből esett egy-egy gól, diósgyőri részről Tajti Mátyás volt eredményes. A második játékrészben a büntetőt is kiharcoló Serhii Shestakov fejesével és hatalmas küzdeni tudással a győzelmet is megszerezte a DVTK a bajnoki rajton.

Diósgyőri VTK - Budapest Honvéd FC 2-1 (1-1)

DVTK: Danilović - Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Márkvárt, Adukor - Shestakov (Juhar, 86.), Hasani (Boros G., 57.), Tajti M. (Szabó B., 80.) - Prosser. Vezetőedző: Fernando Fernández.
Honvéd: Berla - Ikenne-King, Batik, Kamber, Niba, Uzoma (Cipf D., 77.) - Gazdag (Kukoč, 35.), Banó-Szabó, Kesztyűs - Kulach (Moutari, 71.), N'Gog. Vezetőedző: Giuseppe Sannino.

Gólszerző: N'Gog (0-1, 11-esből) a 37., Tajti M. (1-1, 11-esből) a 45+4., Shestakov a (2-1) a 75.  percben.

Legutóbb a 23. fordulóban Budapesten találkozott a két csapat. A szinte teljesen megtelt vendégszektorból joggal zúgott a "Szép volt, fiúk!", miután négygólos különbséggel is megérdemelten nyert a DVTK. Az első félidőben sokkal veszélyesebben játszott a Diósgyőr, de nem esett gól. A fordulás után Florent Hasani újabb távoli bombájával gyorsan vezetést szerzett a DVTK. A hátrányba kerülő hazai csapat kijött a kettős fedezékből, a DVTK pedig gyors ellentámadásokkal veszélyeztetett. Mirko Ivanovski gólja már előrevetítette sikert, amit Molnár Gábor és Iszlai Bence biztosított be.

Budapest Honvéd FC - Diósgyőri VTK 0-4 (0-0)

Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Kálnoki Kis, Batik, Kamber, Aliji (Kukoč, 75.) - Gazdag (Ugrai, 79.), Nagy G., Hidi - Lanzafame, Moutari (Uzoma, 86.). Mb. vezetőedző: Pisont István.
DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Vági - Márkvárt, Iszlai (Cortés, 85.) - Hasani, Rui Pedro (Molnár G., 71.), Kiss T. (Egerszegi, 75.) -  Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Piros lap: Batik a 73., Mezghrani a 83. percben. 
Gólszerző: Hasani (0-1) a 46., Ivanovski (0-2) a 71., Molnár G. (0-3) a 79., Iszlai (0-4, 11-esből) a 84. percben.

Az eddig lejátszott DVTK - Bp. Honvéd mérkőzések

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - Kispest 0-2
  2. 1941/1942
    DiMÁVAG - Kispest 3-5 G.: Füzér (2), Barna
  3. 1942/1943
    DiMÁVAG - Kispest 1-1 G.: Fazekas
  4. 1943/1944
    DiMÁVAG - Kispest 3-2 G.: Pribelszky, Fazekas, Turbéki
  5. 1945/1946
    DVTK - Kispest 1-1 G.: Doma
  6. 1951
    DVTK - Bp. Honvéd 3-3 G.: Nagy (2), Salamon
  7. 1952
    DiVasas - Bp. Honvéd 0-1
  8. 1954
    DiVasas - Bp. Honvéd 1-6 G.: Gondos
  9. 1955
    DiVasas - Bp. Honvéd 3-5 G.: Tiba (2), Nagy
  10. 1957/1958
    DVTK - Bp. Honvéd 0-1
  11. 1958/1959
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  12. 1959/1960
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  13. 1960/1961
    DVTK - Bp. Honvéd 2-2 G.: Solymosi, Ráczi
  14. 1963
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Csányi
  15. 1964
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Szucsányi
  16. 1966
    DVTK - Bp. Honvéd 2-0 G.: Werner, Szamek
  17. 1967
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  18. 1968
    DVTK - Bp. Honvéd 0-1
  19. 1969
    DVTK - Bp. Honvéd 1-3 G.: Vass
  20. 1970/1971
    DVTK - Bp. Honvéd 3-1 G.: Horváth A. (2), Sikora
  21. 1971/1972
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  22. 1972/1973
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  23. 1974/1975
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Görgei
  24. 1975/1976
    DVTK - Bp. Honvéd 4-0 G.: Oláh F., Fekete, Kiss, Kocsis (öngól)
  25. 1976/1977
    DVTK - Bp. Honvéd 1-0 G.: Szűcs (öngól)
  26. 1977/1978
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Oláh F.
  27. 1978/1979
    DVTK - Bp. Honvéd 3-0 G.: Oláh F., Borostyán, Magyar
  28. 1979/1980
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Tatár, Fükő
  29. 1980/1981
    DVTK - Bp. Honvéd 0-2
  30. 1981/1982
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  31. 1982/1983
    DVTK - Bp. Honvéd 0-1
  32. 1983/1984
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Borostyán
  33. 1991/1992
    DVTK - Kispest-Honvéd 1-4 G.: Váczi
  34. 1992/1993
    DFC - Kispest-Honvéd 1-5 G.: Szilágyi
  35. 1997/1998
    DFC - Kispest-Honvéd 5-1 G.: Téger, Kiser, Buliga, Kákóczki, Jakab
  36. 1998/1999
    DFC - Kispest-Honvéd 0-0
  37. 1999/2000
    DFC - Kispest-Honvéd 1-3 G.: Filipović
  38. 2004/2005
    DVTK - Bp. Honvéd 5-1 G.: Sipeki (2), Gáspár, Egressy, Siminic
  39. 2005/2006
    DVTK - Bp. Honvéd 1-0 G.: Horváth F.
  40. 2006/2007
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Farkas V., Douva
  41. 2007/2008
    DVTK - Bp. Honvéd 2-2 G.: Sipeki, Simon A.
  42. 2008/2009
    DVTK - Bp. Honvéd 0-0
  43. 2009/2010
    DVTK - Bp. Honvéd 1-2 G.: Miličić
  44. 2011/2012
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Tisza (2)
  45. 2012/2013
    DVTK - Bp. Honvéd 3-1 G.: Silva, Gohér, Bacsa
  46. 2013/2014
    DVTK - Bp. Honvéd 2-0 G.: Nikházi, Bacsa
  47. 2014/2015
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Bognár I., Takács T.
  48. 2015/2016 (1. kör)
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Bacsa (2)
  49. 2015/2016 (3. kör)
    DVTK - Bp. Honvéd 1-2 G.: Novothny
  50. 2016/2017 (1. kör)
    DVTK - Bp. Honvéd 0-3
  51. 2016/2017 (3. kör, Mezőkövesd)
    DVTK - Bp. Honvéd 2-0 G.: Karan, Vela
  52. 2017/2018 (2. kör, Debrecen)
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Ugrai, Ioannidis
  53. 2017/2018 (3. kör, Debrecen)
    DVTK - Bp. Honvéd 1-1 G.: Ioannidis
  54. 2018/2019 (2. kör)
    DVTK - Bp. Honvéd 2-1 G.: Vernes, Prosser
  55. 2019/2020 (1. kör)
    DVTK - Honvéd 2-1 G.: Tajti M., Shestakov

Hazai mérlegünk: 55 mérkőzés, 20 győzelem, 16 döntetlen, 19 vereség, 80 rúgott és 81 kapott gól.

Budapest Honvéd FC

Alapítva: 1909
Először az élvonalban: 1914
Legjobb helyezés: 14-szeres bajnok 
(1949/1950, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955, 1979/1980, 1983/1984, 1984/1985, 1985/1986, 1987/1988, 1988/1989, 1990/1991, 1992/1993, 2016/1917)
Élvonalben töltött idények: 105 év
Folyamatosan az élvonalban: 2004 óta

Első ellenfelünk a főváros XIX. kerületének csapata, a Budapest Honvéd FC. Eredetileg Kispesti AC néven alapították 1909-ben, majd Kispesti FC néven játszott 1926-tól a profi bajnokságban. 1944-ben visszavette a klub az eredeti nevét.

Az ekkor már Budapesti Honvéd SE elnevezésű csapat aranykora az 1950-es években jött el, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor, Bozsik József és Czibor Zoltán az Aranycsapat magját képezték. Nekik is sok szerepük volt abban, hogy a klub az 1950-es években négyszer nyert magyar labdarúgó-bajnokságot. A 1980-as és 1990-es évek elején a második aranykorszakban nyolc bajnokságot nyertek. Összességében, története során tizennégy alkalommal lett bajnok, míg a Magyar Kupát eddig hétszer nyerte el a gárda.

A rendszerváltást követően visszakerült a klub nevébe a kerület, Kispest neve, azonban 2003-tól ismét a Budapest Honvéd elnevezést használják.

Az OTP Bank Liga előző kiírásában a 5. helyen végeztek, és a Magyar Kupát is a magasba emelték. Legeredményesebb gólszerzőjük a 11 gólos - most nyáron Törökországba igazoló - Davide Lanzafame volt.

Az Európa Liga selejtezőjének első körében a finn Inter Turku együttesét búcsúztatták hosszabbítás után. A következő ellenfél a svéd FF Malmö lesz. 

OTP Bank Liga 2020/2021

12. helyezett 2 0 0 2 2-5 -3 0 (Az NB I. állása)

Hazai pályán
11. helyezett 1 0 0 1 1-2 -1 0 (Hazai tabella)

Idegenben
12. helyezett 1 0 0 1 1-3 -2 0 (Idegenbeli tabella)

Eredmények

  1. forduló: PAFC - Honvéd elmaradt
  2. forduló: MTK - Honvéd 3-1
  3. forduló: MTK - Kisvárda 1-2

A legutóbbi fordulóban így állt fel a Honvéd: Tujvel - Mezghrani, Lovrić (Kamber, 25.), Batik, Uzoma - Cipf, Hidi (Gale, 46.), Gazdag, Zsótér - Ugrai, B. Traore (Tóth-Gábor, 78.). 

Házi góllövőlista

1 gólos
Gazdag Dániel

Sárga lapok

2 sárga lap
Zsótér Donát

1 sárga lap
Baráth Botond
Thierry Gale
Mohamed Mezghrani
Boubacar Traoré

Nyári játékosmozgás

Érkezett
Balogh Norbert (Hull City)
Baráth Botond (Sporting Kansas City)
Artur Craciun (moldovai, Universitatea Cluj)
Kesztyűs Barna (Paksi FC, kölcsön után végleg)
Nagy Sándor (ukrajnai magyar, DVSC)
Tamás Krisztián (Mol Fehérvár)
Tóth-Gábor Kristóf (Haladás)
Boubacar Traoré (mali, CS Bizertin)
Zsótér Donát (Újpest FC)

Távozott
Davide Lanzafame (olasz, Adana Demirspor)
Tonci Kukoč (horvát)
Lefkovics Robi (magyar-izraeli, Hapoel Hadera)
Macdonald Niba (kameruni)
Juhász Zsombor (Gyirmót)
Horváth Milán (Siófok)
Irimiás Gergő (Ajka)
Májer Milán (ETO FC Győr)
Tóth Péter (FC Ajka)
Zvara Levente (FC Ajka)
Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland - kölcsönből vissza)
Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest - kölcsönből vissza)

A Honvéd kerete

(mezszám, név, állampolgárság, születési idől)

Kapusok
18 Horváth András (HUN) 1988.02.23.
1 Nagy Sándor (HUN, UKR) 1985.09.02.
79 Megyeri Gábor (HUN) 2002.12.06.
83 Tomáš Tujvel (SVK, HUN) 1983.09.19.

Mezőnyjátékosok
30 Naser Aliji (ALB, SUI) 1993.12.27.
17 Balogh Norbert (HUN) 1996.02.21.
23 Banó-Szabó Bence (HUN) 1999.07.25.
36 Baráth Botond (HUN) 1992.04.21.
7 Batik Bence (HUN) 1993.11.08.
37 Bocskay Bertalan (HUN) 2002.03.02.
87 Buna Gábor (HUN) 2002.03.02.
20 Cipf Dominik (HUN) 2001.01.31.
14 Artur Craciun (MLD) 1998.06.29.
34 Thierry Gale (BAR) 2002.05.01.
6 Gazdag Dániel (HUN) 1996.03.02.
8 Hidi Patrik (HUN) 1990.11.27.
24 Djordje Kamber (BIH, SRB) 1983.11.20.
4 Kálnoki Kis Dávid (HUN) 1991.08.06.
82 László Dávid (HUN) 2002.04.25.
25 Ivan Lovrić (CRO, HUN) 1985.07.11.
40 Amadou Moutari (NIG) 1994.01.19.
31 Kesztyűs Barna (HUN) 1993.09.04.
2 Mohamed Mezghrani (ALG. BEL) 1994.06.02.
77 Nagy Gergő (HUN) 1993.01.07.
27 Szendrei Norbert (HUN) 2000.03.27.
22 Tamás Krisztián (HUN) 1995.04.18.
99 Tóth-Gábor Kristóf (HUN) 2001.09.11.
29 Boubacar Traore (MAL) 1999.12.14.
19 Ugrai Roland (HUN) 1992.11.13.
3 Eke Uzoma (NGR, HUN) 1989.08.11.
11 Zsótér Donát (HUN) 1996.01.06.

A vezetőedző

A kispadon Bódog Tamás ül, aki 2017-2018-ban 37 bajnokin vezette a DVTK-t (12 győzelem, 10 döntetlen, 15 vereség). Az egykori ötszörös válogatott labdarúgó pályafutásának jelentős részét Németországban töltötte, Ulmban és Mainzban több mint egy évtizedet játszott. Visszavonulása után Mainzban kezdte edzői karrierjét, majd a Videoton másodedzőjeként magyar bajnoki címet nyert. Később Lipcsében és a Brøndby edzői stábjában dolgozott, a DVTK-nál irányított először profi csapatot. Tavasszal benntartotta a Kisvárdát az élvonalban, nyáron szerződött Kispestre.

Ismerős a másik oldalon

Djordje Kamber másfél éven keresztül viselte a DVTK mezét 2008 januárjától 2009 júniusáig. Ezen idő alatt 39 mérkőzésen 5 gólt szerzett. Később Zalaegerszegen és Győrben játszott, 2015 nyarán lett a Budapest Honvéd labdarúgója.


Ugrai Roland 2016 és 2018 között 51 bajnokin 15 gólt szerzett a DVTK-ban, és Diósgyőrből hívták öt alkalommal a válogatottba. Távozását követően a görög Atromitosban játszott, ahonnan idén télen tért haza.