- Hitted volna másfél héttel ezelőtt, a szatmárnémeti Olimpia elleni felkészülési mérkőzés 42. percében, hogy a nyitányon te lövöd a DVTK első bajnoki gólját?
- Abban a pillanatban még abban sem hittem, hogy egyáltalán pályára tudok lépni szombaton. A bal térdemet rúgta meg az ellenfél játékosa, iszonyúan fájt és még fáj most is, azonban kedden már éreztem, hogy nem fog megakadályozni abban, hogy játsszak a Vasas ellen. Úgy vagyok vele, hogy amikor meccs van, akkor nem ezzel kell foglalkozni, hanem a focival.

- Milyen volt a Vasas elleni mérkőzés?
- Győztünk, és ezúttal ez volt a legfontosabb. A játék lesz még jobb is, de abban végig biztos voltam, hogy miénk lesz a három pont. Az ellenfél szombaton mutatkozott be az első osztályban, érezni lehetett rajtuk az extra motivációt, de mi voltunk a jobbak, abban a tekintetben mindenképpen, hogy több gólt lőttünk. Úgy gondolom, a győzelemnek az volt a kulcsa, hogy amikor hátrányba kerültünk, akkor sem estünk kétségbe, hanem megfordítottuk a mérkőzést. Mentálisan erős csapat a miénk, arra a szurkolóink és minden ellenfelünk számíthat, hogy soha nem fogjuk feladni, de még csak meg sem fordul ez a gondolat a fejünkben.

- És a saját teljesítményed hogyan értékeled?
- Nem vagyok az az ember, aki örökké elégedetlen a saját teljesítményével, de ez most még messze volt a tökéletestől. Ahogy a csapatnak, nekem is a szombati volt az idei első tétmérkőzés, igyekezni fogok, hogy a következő még jobb legyen. Rúgtam egy gólt, de sokkal jobban örülök, hogy megnyertük a mérkőzést.

- Mi kellett a gólodhoz?
- Csatár vagyok, megtanultam, hogy a kapu előterében fel kell készülni minden eshetőségre. Ezúttal is koncentráltam, így amikor Nikházi Márk passza után elém került a labda, reflexmozdulattal kapura rúgtam. Beleért a kapus, de védeni nem tudta. Nem sokkal később lőttem egy második gólt is, amit les miatt nem adott meg a játékvezető…

- Tavaly hat góllal zártál, idén az első meccsen megszerezted az első gólt.
- Minden bajnokságot úgy kezdek, hogy szeretnék több gólt lőni, mint az előző idényben. Azonban elsősorban nem egyéni céljaim vannak, a foci csapatsport, így mindennél fontosabb, hogy a csapat sikeres legyen. Persze ebből az is következik, hogy egy jól szereplő, sokat támadó, sok gólt szerző csapatban nekem is több esélyem van a találatok számának gyarapítására.

- Akár holnap az FTC ellen?
- Minden mérkőzésen a győzelemért lépünk pályára, így lesz a Ferencváros ellen is, még ha jelen pillanatban ők is tűnnek a legerősebb magyar csapatnak. Rendesen felkészültünk, és küzdeni fogunk, vasárnap délután pedig meglátjuk, mire lesz ez elegendő.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!