Rokaly Szilárd szülővárosa, Gyergyószentmiklós csapatában kezdte pályafutását, majd az U18-as korosztályhoz érve úgy döntött, hogy Csíkszeredában folytatja karrierjét. Már ekkor is rendkívül ponterős játékos volt, első csíkszeredai szezonja során a magyar és a román U18-as bajnokságban 42 mérkőzésen 108 pontig jutott. 2015-ben újabb váltás következett a pályafutásában és Székesfehérvárra igazolt. Itt legtöbbször az EBYSL csapatban jutott szerephez, de bemutatkozhatott az Erste Ligában is, valamint debütált a felnőtt román válogatottban. Két szezon után visszatért Csíkszeredába és 19 évesen stabil Erste Liga játékossá nőtt ki magát. A 2018/2019-es szezonja kifejezetten eredményesre sikerült, az Erste Ligában 38 pontig jutott, majd a Divízió I/B világbajnokságon csapata legjobbjaként feljutáshoz segítette a felnőtt román válogatottat Tallinban. Fejlődése töretlen maradt, a legutóbbi Erste Liga szezonban is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott, 45 mérkőzésen 20 gólt, 31 pontot és egy bajnoki címet jegyezhettünk fel a neve mellé.

- Az átigazolásomnál a legfontosabb tényező az volt, hogy magasabb szinten szerettem volna játszani - kezdte nyilatkozatát Rokaly Szilárd - Éppen ezért nagyon hamar sikerült megegyeznünk a csapattal a részletekről. Jelenleg a Csikszeredával készülök szárazon már több hete, de már jégen is tudtam velük készülni. A tervek szerint az augusztus 24-i első közös jeges edzésen csatlakozom a miskolci csapathoz, ahol minél többet szeretnék játszani, továbbá persze minél több ponttal szeretném segíteni a csapatot a céljaink elérésében.

Névjegy

Név: Rokaly Szilárd
Születési hely: Gyergyószentmiklós
Születési idő: 1998. május 9.
Súly: 80 kg
Magasság: 186 cm
Poszt: csatár

Pályafutása

2020 – DVTK Jegesmedvék
2017-2020 SC Csíkszereda (Erste Liga)
2015-2017 Fehérvár AV19 (EBYSL) , Fehérvári Titánok (Erste Liga)
2013-2015 SC Csíkszereda (U18)
2012/2013 Gyergyószentmiklós (U18)

Sikerei

2019/2020 Erste Liga bajnok
2018/2019 Divízió IB világbajnoki aranyérem
2017/2018 Román bajnok és kupagyőztes
2016/2017 Divízió IIA világbajnoki aranyérem
2015/2016 U20 Divízió IIB világbajnoki aranyérem
2014/2015 Román U18-as bajnok, U18 Divízió IIB világbajnoki aranyérem

A DVTK Jegesmedvék aktuális kerete a 2020/2021-es szezonra

fotó:Csíkszeredai Sportklub