Női Röplabda NB I., kvalifikációs kör 4. forduló

Palota RSC - DVTK FUX 2:3 (12, -22, -23, 22, -10)

Budapest, Károly Róbert Szakközépiskola, 100 néző Játékvezető: Dr. Árpás Krisztina, Suba istván.
DVTK: Kundrák, Sitkey, Sitku, Kovács E., Szajkó, Bertók. Csere: Nagy Zs. (liberó), Egri, Kiss E. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

#DVTK #DVTKFUX #match #qualificationround #palotavsndvtkfux #winner

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés,

Edzői értékelés

Toma Sándor: - Közel kétórás mérkőzésen tudtunk győzni egy nagyon harcias és mindent egy lapra feltévő Palota ellen, aminek nagyon örülök. Az első szettben a körülmények nehezítették a játékunkat, erős szembefényben adogattunk, és kiszámíthatóbbak voltak a támadásaink is. A második és harmadik játszmában feljavultunk nyitásban, és blokkokban is hozzá tudtunk tenni a játékhoz. A negyedikben szettben fej fej mellett haladtak a csapatok, a végjátékban azonban szerencsésebbb volt a házigazda. A döntő szettben 7-1-el kezdtünk, utána beragadtunk kicsit, de a végjátékban helyén volt a csapat szíve és a magunk javára döntöttük el a két pont sorsát. 

A mérkőzés jegyzőkönyvje itt olvasható

A röplabda Női NBI. kvalifikációs kör programja

2019. március 14., csütörtök
16:00 DVTK FUX - Palota RSC 3:0    
19:00 Penta Gödöllői RC - TFSE 3:2                 

2019. március 17., vasárnap
16:00 Penta Gödöllői RC - DVTK FUX 3:2                
18:00 TFSE - Palota RSC 3:2               

2019. március 23., szombat
18:00 Palota RSC - Penta Gödöllői RC 0:3                    
19:30 DVTK FUX - TFSE 1:3        

2019. március 31., vasárnap
18:00 TFSE - Penta Gödöllői RC 3:0                
18:00 Palota RSC - DVTK FUX 2:3           

2019. április 7., vasárnap
18:00 Palota RSC - TFSE               
19:30 DVTK FUX - Penta Gödöllői RC                      

2019. április 12., péntek
19:30 Penta Gödöllői RC - Palota RSC                    

2019. április 13., szombat
18:00 TFSE - DVTK FUX