DVTK – Garden Life 4-0 6-0

Azt hiszem, méltó lezárást adtunk ennek a résznek a bajnokságban, hiszen nem elég, hogy kiütéssel győztünk a Garden Life ellen, megint kapott gól nélkül hoztuk a fordulót, ráadásul ezzel átvettük az első helyet a tabellán! Nézzük mi történt a meccseken:

Az első mérkőzés első félidejében, nagyon hamar megszerezhette volna a vezetést csapatunk, Ando labdaszerzését követően 2 passzal az ellenfél kapusával találta szemben magát Fatal1ty, de ez még kimaradt. A nyomás folytatódott, és ennek eredményeképp a 6. percben, szép összjáték után Fatal1ty gyönyörű passzát Guti váltotta gólra eltekerve a labdát a hosszú sarokba. Ezután nyugodtan játszottunk tovább, de próbáltuk kihasználni a lelki előnyt, és eldönteni a meccset, így a 36. percben egy szögletvariáció után, a belsővédő Blondedani vágta be Ando bepasszát az ötösről. Ezzel még nem volt vége a félidőnek, hiszen a 40. percben, egy kirúgásból indított gyönyörű támadás végén, Guti visszaadta a gólpasszt Fatal1tynek, akit szenzációsan ugratott ki, és higgadtan tett pontot a támadás végére, valamint állítja be a 3-0 ás eredményt. Itt már mi is azt hittük ez lesz a félidei állás, de egy újabb középen megszerzett labda után, az akció végén Ando tálal Gál elé, ezt még védeni tudja a kapus de a kipattanóhoz rosszul hozzáérő Balogh, az ellenfél védőjének lábáról becsorog a labda, így 4-0 a félidő. A második játékrészre feljavult egy kicsit a Garden Life csapata, de veszélyes szituációt így sem nagyon tudtak kialakítani. Csapatunk picit kiengedett, de azt hiszem, hogy a mérkőzés állását tekintve picit érthető is. A meccs legvégén még egy kontrát végig vittünk, ahol Ando tálalt ismét Gál elé az ötösön, de sajnos ez a helyzet kimaradt, így maradt a félidei egyben a végeredmény is 4-0 a DVTK nak.

A visszavágón is hamar előnyhöz jutott csapatunk, ugyanis a 8. percben Guti szólózott, ahol egy kis szerencsével nála maradt a labda, így gólt tudott szerezni. A továbbiakban akadtak még lehetőségek, de azok kimaradtak, így félidőben 1-0-ra vezetett a Diósgyőr. A második félidőben viszont kiszakadt a gólzsák és nem bírtak leállni a srácok, először az 50. percben Gál kapura lövése után a kipattanót Fatal1ty gyűjtötte és rúgta be, majd a 60. percben Fatal1ty lemásolja előző gólját, de most Guti kipattanó lövését tette a kapuba. Ezt követően a 64. percben szintén Fatal1ty volt eredményes, aki megszerezte saját maga harmadik, és csapata negyedik gólját, azzal hogy Gál passzát tekerte el a kapus mellett. A 82. percben Guti harcolt ki egy büntetőt, ami mellé piros lap is járt Baloghnak, és a tizenegyest is értékesíteni tudta, így már 5-0 állt a kijelzőn. Ezzel még nem volt vége, mert még jött egy, ekkor már emberelőnyben játszó diósgyőri akció, a 89. percben Ando adott remek passzt Gálnak, aki először a kapusba lőtte a labdát, de visszapattant elé, ezt pedig már nem hibázta el, ezzel beállítva a 6-0 ás végeredményt. Haladunk tovább a célunk felé, és keményen dolgozunk tovább, hogy ehhez hasonló eredményeket érjünk el!

A meccseket köszönjük a Garden Life csapatának és további sok sikert kívánunk nekik a szezon hátralévő részére!
Köszönjük a támogatást és HAJRÁ DIÓSGYŐR!!!