A legnépszerűbb programnak kétségkívül a stadiontúra bizonyult, az óránként induló csoportok maximális létszámban járták körbe a stadion. A látogatók a vendégcsapat autóbusz beállóján keresztül léptek be a Diósgyőri Stadionba, majd a vendég- és játékvezetői öltözőbe néztek be először. A mixed zone-ban (itt készülnek többek között a mérkőzést követő interjúk) kihagyhatatlan lehetőséget nyújtott a sajtófal előtti fotózás, de még több készült a játékoskijáróban, illetve a gyep közvetlen közelében, de a kispadon is.

 

A folytatásban mintegy 18 méter magasra, a 3. szintre lépcsőzhettek föl a szurkolók, ahol egy pillantást vethettek a DVTK Edzőközpont pályáin zajló munkára (az edzések mellett a DVTK U12-es csapata bajnokin 7-1-re verte a Sajóvölgye Focisuli hasonló korosztályát). A sajtóteraszon keresztül a főépület második szintjén található vezetési pontban folytatódott a túra, ahol megnézhették a látogatók, hogy egy mérkőzésen mit lát a rendőrség a szurkolókból a stadionban felszerelt kamerarendszeren keresztül. A skyboxok és a VIP-helyek mérkőzésnapon is nyitva állnak a szurkolók előtt, sokan mégis ezen a délutánon léptek be először ide. 

 

A látogatás zárásaként a földszintre ért vissza a csoport, ahol a hazai öltöző, és a kiszolgáló helyiségek (bemelegítő terem, edzői öltöző, merülőmedence, vizesblokk, mosoda, stb.) kerültek sorra. A bő órás séta végén a hazai autóbusz beállóján keresztül lehetett elhagyni a stadiont.

Eközben a stadion előtti közösségi téren folyamatosan pattogott a labda. Már délután négy órától folyamatosan érkeztek a gyerekek, hogy lábtengózzanak, kipróbálják a teqballt, vagy éppen a Rummenigge focisuli eszközeit. Öröm volt látni a labda után rohangáló kicsiket, és a tökéletesen célzó “nagyokat” egyaránt. És persze a segway-ek is csak addig állltak meg, amíg cseréltek a fiatalok.

 

A Habos Oldal Söröző mellé felállított színpadon egymást váltották a vendégek, akik Martini Emil mikrofonja előtt válaszoltak a kérdésekre. A beszélgetés a helyszín mellett a Csillagpont Rádió (103 MHz) frekvenciáján is élőben volt hallható.

A DVTK női labdarúgó csapatát Fórizs Sándor vezetőedző, valamint Tóth Alexandra csapatkapitány, és az egyik legnagyobb tehetség Vachter Fanni képviselte. A DVTK és a Csillagpont Rádió közti együttműködésről Tamás Gábor, a Diósgyőr FC Kft. cégvezetője beszélt, és megszólalt Csáki Dorottya, a DVTK sportpszichológusa is. Eközben folyamatosan pattogott a labda.

 

Az diósgyőri ultrák is a közösségi téren várták az “utánpótlást”, akik kipróbálhatták, milyen szurkolói zászlót festeni, hogyan szól az előénekes által használt megafon, vagy milyen technikával kell ütni a dobot. Eközben folyamatosan pattogott a labda.

 

A DVTK e-sport szakosztálya is várta az érdeklődőket, helyszíni kommentálással lehetett FIFA18-at játszani. Eközben folyamatosan pattogott a labda.

A DVTK Edzőközpont műfüves kispályáin ezen a délutánon a szurkolók mutathatták be focitudásukat egy torna keretén belül.

 

Este hét órakor a diósgyőri labdarúgás három generációja lépett színpadra, ahol Tatár György a régi nagy sikereket elevenítette föl, Bém Gábor is elmesélte, hogy a szurkolóknak köszönhetően kétszer is alsónadrágban hagyta el a Diósgyőri Stadion gyepét, Szalma Pál pedig arról beszélt, hogy neki és csapattársainak az a feladat jutott osztályrészül, hogy mindenféle nehézség ellenére életben és az élvonalban tartsák a csapatot. Eközben folyamatosan pattogott a labda.

Az esti programokat a Kelet Brass Band zenekar koncertje zárta a csodálatosan kivilágított Diósgyőri Stadion tövében. A ritmusos zene igencsak jól esett kissé lehűlő időben. Eközben folyamatosan pattogott a labda.

 

Mikor az utolsó látogató csoport is elhagyta a Diósgyőri Stadiont, lassan elcsendesedett a környék. Folytatás jövőre, de addig is pattogjon a labda!