(Felső sor: Sziszkosz Róbert csapatvezető, Csávás Bence, Lehóczki Balázs, Budaházi Levente, Daru Márk, Borbély Péter edző. Alsó sor: Tóth Borisz, Gönczi Sándor, Jónyer Kristóf, Juhos Dávid, Rostás Attila, Karika Balázs. A képről hiányzik Gácsi Péter, Orosz Marcell. Fotó: Szabó Krisztián)


A DVTK partnerintézménye, a Diósgyőri Gimnázium 2017. januárjában 367 induló csapat közül bejutott a miskolci döntőbe, ahol meg is nyerte a Futsal Diákolimpiát. Ezzel indulási jogot szerzett a 2018. évi ISF Futsal Iskolai Világbajnokságra.

- A Diósgyőri Gimnázium diákjai hagyományosan jól szerepelnek a diákolimpiákon, több országos bajnoki címmel is büszkélkedhetünk, de először kaptunk lehetőséget arra, hogy Magyarországot képviseljük egy nemzetközi versenyen - tájékoztatott Sziszkosz Róbert igazgatóhelyettes, csapatvezető. - Tavaly is erős csapatunk volt, ezért bíztunk a sikerben, mégis kellemes meglepetésként ért végső győzelem. Idén márciusban a Miskolci Tankerületi Központ és a Diáksport Szövetség támogatásával tudunk Izraelbe utazni, amit ezúton is köszönünk szépen! A szervezési feladatokat Papp Zsolt igazgatóhelyettes, kollégám végezte, míg a szakmai felkészítés Borbély Péter nevéhez fűződik, nekik is köszönöm a munkájukat! Nem ismerjük a mezőnyt, de a kiírás értelmében egy iskola tanulóinak kell alkotni a csapatot, ezért feltételezzük, a többiek is hozzánk hasonló játékerőt képviselnek. Szeretnénk tisztességesen helytállni, persze egy sportoló mindig győzni akar, és ez így helyes. Azt is fontosnak tartom, hogy mivel az országot képviselik a gyerekek, a pályán és a pályán kívül is megfelelően viselkedjenek, de biztos vagyok benne, ezen a téren is maximálisan pozitív emléket hagyunk magunk után Izraelben.

A DVTK partnerklubjainak szakmai koordinátora Borbély Péter edzőként irányítja a csapatot.

- A tavalyi Diákolimpia után teljesen új csapatot kellett építeni, mert Orosz Marcell kivételével a többiek kiöregedtek, illetve nagy büszkeségünkre Szűcs Kornél meghívót kapott az U17-as válogatottba, ugyanakkor éppen ezért nem tarthat velünk - mondta el Borbély Péter testnevelő, a csapat edzője. - Mivel a mezőnyjátékosok kivétel nélkül a DVTK utánpótlás korú labdarúgói, akik egész évben nagypályán szerepelnek, mi nem a klasszikus futsalt játsszuk, hanem igyekszünk a labdarúgók futballtudását kamatoztatni a parketten is. Nem ismerjük az ellenfeleket, csak annyit tudunk, hogy naponta egy találkozó vár ránk Rishon LeZionban, de a lehető legtöbb mérkőzést szeretnénk megnyerni.

A Diósgyőri Gimnázium utazó kerete

Kapus
Gácsi Péter (Mezőkövesd U19)

Mezőnyjátékosok
Budaházi Levente (DVTK U17)
Csávás Bence (DVTK U17)
Daru Márk (DVTK U16)
Gönczi Sándor (DVTK U17)
Jónyer Kristóf (DVTK U17)
Juhos Dávid (DVTK U17)
Karika Balázs (DVTK U17)
Lehóczki Balázs  (DVTK U17)
Orosz Marcell (DVTK tartalék)
Rostás Attila (DVTK U16)
Tóth Borisz (DVTK U17)

Sziszkosz Róbert csapatvezető
Borbély Péter edző