Frissités

A busz megtelt, jelenleg csak várólistára lehet jelentkezni.

 

Megfelelő számú jelentkezés esetén szurkolói busz indul a Visegrád Kupa döntőjének második mérkőzésére. A busz a költségeinek fedezéséhez a klub is hozzájárul, így a bérletes szurkolóink 1000, nem bérletes szurkolóink 2000 forintért válthatják meg jegyüket az útra. A helyeket a jelentkezések sorrendjében töltik fel. A jelentkezés határideje 2018. január 15.

A busz 2018. január 23-án 11:30-kor indul a Jégcsarnoktól, gyülekező 11 órától. A busz költségeit a Dunaújváros elleni hazai mérkőzés előtt, kapunyitástól a mérkőzés kezdetéig gyűjtik. Azok, akik nem tudják ekkor befizetni a költséget, kérjük, hogy ezt a jelentkezés során jelezzék. A buszon utazóktól a belépőjegy árát induláskor összegyűjtik, és a szervezők egyben vásárolják meg érkezéskor.

Jelentkezni ezen az oldalon lehet

További információ a mérkőzésre, hogy a belépő 5 euroba kerül, amit a helyszínen lehet megváltani. A szervezők tájékoztatása szerint 150 helyet tartanak fenn a vendégszurkolók számára. A nagy érdeklődésre való tekintettel, a klub kérvényezni fogja, hogy ezt 200 főre emeljék meg.