A tegnap este játszott Nomad Astana - Rittner Buam mérkőzésen eldőlhetett volna a továbbjutásunk, de a KHL játékosokkal megerősített kazah együttes végül 3-1-re hozta a találkozót, így az utolsó napon még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra.

A mai nap első mérkőzésén a francia tabella élén álló Grenoble DbL mérkőzik meg a Nomad Astana együttesével. Amennyiben a franciáknak sikerül diadalmaskodni a kazah csapat fölött, úgy a mieink továbbjutása az elődöntőbe biztos lenne.

Az este 20 órakor kezdődő találkozón pedig a házigazda Rittner Buam együttesével találkoznak a mieink. Az alpesi Liga címvédője minden bizonnal nem fogja könnyen adni a győzelmet. A 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben is aranyérmet nyert csapat nagyon jó játékerőt képvisel, mindössze hárman hagyták el a legutóbbi aranyérmes keretet, ráadásul, a Kontinentális Kupa előtt érkezett két légiós, Kyle Jean és Bretton Stamle.

A pénteki és szombati teljesítmény alapján joggal lehet bizakodó a csapat és a szurkolótábor, hiszen Európa élvonalába tartozó csapatokat sikerült legyőzni. Már a csoportba való bekerülés is megsüvegelendő teljesítmény, reméljük, hogy az előző két napi bravúros teljesítmény megadja a kellő önbizalmat a ma estéhez.