Vági András a Goldball ‘94 FC-ben ismerkedett meg a labdarúgással, az élvonalban 19 évesen az MTK színeiben mutatkozott be, először Diósgyőrbe Svájcból érkezett.

A DVTK-ban kereken 50 alkalommal lépett pályára az élvonalban, a Ligakupa-győzelemhez vezető úton hat mérkőzésen két gólpasszal vette ki a részét a sikerekből.

Távozását követően Paksra igazolt. Másfél éven keresztül Mezőkövesden szerepelt kölcsönben, mielőtt visszatért volna. Az előző bajnokságban alapemberként számítottak rá a Dunántúlon, idén tavasszal viszont sérülés hátráltatta.

- Nagy örömmel tértem vissza, szerintem egy magyar focistának az egyik legnagyobb megtiszteltetés a DVTK labdarúgójának lenni - nyilatkozta Vági András. - Büszke vagyok arra, hogy itt lettem felnőtt labdarúgó, és egyedül itt tapasztaltam meg, mit jelent szurkolók előtt, a szurkolókért játszani. Az elmúlt években nehéz érzés volt, mikor ellenfélként jártam Diósgyőrben, de jó volt látni, hogy minden jó irányba változik, akár a stadionra, az edzőközpontra, az utánpótlásra, akár a szakmai stábra gondolok. Persze legjobban mindig a szurkolótáborért csodáltam, és irigyeltem volt csapattársaimat. Személy szerint úgy érzem, az elmúlt években rutinosabb lettem, miközben ugyanúgy éhes vagyok a sikerre, mint korábban. Szeretnék újra bizonyítani a diósgyőrieknek, és szeretnék a piros-fehér sikerek részese lenni.

- Vági András egy rutinos játékos, aki tapasztalatával nagy hasznára lesz a csapatnak, emellett a fiatalok fejlődésében is sokat segíthet - mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon jól ismeri a DVTK-t, ezért biztos vagyok benne, hogy gyorsan be fog illeszkedni a csapatba.

Névjegy

Név: Vági András
Születési idő: 1988. december 25.
Születési hely: Budapest
Magasság: 173 cm
Poszt: szélső védő

Pályafutás
2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.)
2018/2019 Paksi FC (NB I.) 7/0
2018/2019 Paksi FC II (NB III.) 8/0
2017/2018 Paksi FC (NB I.)  21/0
2017/2018 Paksi FC II (NB III.) 1/0
2016/2017 Mezőkövesd Zsóry (kölcsönben, NB I.) 31/1
2015/2016 tavasz Mezőkövesd Zsóry (kölcsönben, NB II.) 14/2
2015/2016 ősz Paksi FC (NB I.) 6/0
2015/2016 ősz Paksi FC II (NB III.) 5/0
2014/2015 Paksi FC (NB I.) 12/2
2013/2014 Diósgyőri VTK (NB I.) 15/0
2012/2013 Diósgyőri VTK (NB I.) 25/0
2011/2012 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.) 10/0
2010/2011 FC Aarau (Svájc, 2. osztály) 3/0
2010/2011 FC Aargau U21 (Svájc, 4. osztály) 14/0
2009/2010 MTK (NB I.) 13/1
2009/2010 MTK II (NB II.) 3/0
2008/2009 MTK (NB I.) 1/0
2008/2009 MTK II (NB II.) 22/0
2007/2008 MTK (NB I.) 1/0
2007/2008 MTK II (NB III.) 25/1
2006/2007 MTK (NB I.) 0/0
2003-2006 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
FTC
Goldball ‘94 FC